1. Ne ítélkezz kinézet vagy első benyomás alapján – nem mindig fedik le a valóságot
   Saját káromon tanultam ezt meg többször is, de valahogy mindig elkövetem ezt a hibát, és úgy hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Hagy hozzak fel egy példát a táborból. Volt ott egy lány, akit már látásból ismertem és egy helyzetből kiragadott pár másodperces reakciója után teljesen őrültnek gondoltam – de nem jó értelemben. A táborban végül többször is egy társaságba kerültünk és megismertem. És te jó ég, hát ő az egyik legaranyosabb lány akit ismerek. :D Persze nem lettünk öribarik, de tök jól kijöttünk, és most már nagyon szégyellem magam, hogy az elején rosszakat gondoltam róla. Ebből is látszik, hogy nem kell gyorsan ítélkezni valakit fölött, mert nagyon jó lehetőségektől vághatod el magad.
2. Lépj ki a komfortzónádból - félelmetes és rohadt nehéz, de megéri.
   Szintén többször tapasztaltam ezt is, de az agyam nem képes felfogni. Úgy látszik, ezt gyakorolni kell. Legszívesebben otthon feküdnék egész nap egy könyv és a YouTube társaságában, de ettől mennyit fejlődök? Természetesen kell pár ilyen nap is pihenésként, de ha egyfolytában ezt csinálnám (mit pl. most nyáron, amiért nagyon mérges vagyok magamra), akkor egy csomó élménnyel szegényebb lennék, amit elképesztően sajnálnék. Legtöbbször a barátaim rángatnak el magukkal, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen ezzel is egyre jobban és jobban haladok a fejlődés felé.
3. Feladni jobban fáj, mint tovább küzdeni
         Ez természetesen nem minden helyzetre igaz, senkit sem bátorítok arra például, hogy egy teljesen negatív kapcsolatban vagy barátságban kitartson. Inkább a szellemi és fizikai kihívásokra gondolok. Mostanában jógázok néha, és ekkor tapasztaltam, hogyha úgy éreztem, hogy nem tudom tovább tartani a pózt, vagy nem bírok tovább nyújtózkodni, akkor is tovább tudom csinálni, mert az agyamban azt mondogatom: meg tudom csinálni! És tényleg. :D Ha feladod úgy, hogy tudod, többre lettél volna képes, az nagyon tud fájni belül. Amúgy pedig a bukás csak annak a jele, hogy próbálkozol, ergo fejlődsz.
4.       Egyedül lenni okés
   

         Ez sem ivódott be teljesen az agyamba, néha nagyon rosszul érzem magam, mikor például egyedül eszek az ebédlőben, vagy a városban egyedül sétálok. De rá kellett jönnöm, hogy nincs ezzel semmi baj. Rengeteg ember intézi a dolgát egyedül és ez teljesen normális. Amúgy sem néz mindenki engem, hogy „Úristen, de gáz, biztos azért járkál egyedül, mert nincsenek barátai”. Nonszensz.
5. 

   De beszélj valakivel, ha van rá lehetőséged - ha nem teszed, később megbánhatod
   Az előző pontot folytatva. Van egy olyan problémám, hogy nagyon be tudok feszülni emberek előtt (szerencsére ez már kezd megoldódni, de régebben irtó sokszor volt), és nem szólaltam meg, csak néztem. Vártam, hogy mindig a másik kezdeményezzen. Aztán természetesen ez ha nagyobb társaságban történt, kicsit ki lettem rekesztve, mert külső szemlélőként figyeltem a dolgokat, nem szóltam hozzá semmihez. Bármilyen fura téma jut eszedbe, vagy random hozzátoldás a témához, bökd ki. Igen, biztos lesz olyan, hogy valami nagyon furát mondasz és egy kicsit ciki lesz a helyzet, de azt pár perc után úgyis elfelejti mindenki. Ha meg valami jót mondasz? Hurrá, fejlődtél és hozzászóltál a társalgáshoz. Hát nem megérte?
6. Az emberek tudnak kegyetlenek lenni, ne vegyél mindent a szívedre
   Ehhez nincs mit nagyon hozzáfűznöm, ez egy tény. Ha valaki megbánt, rosszakat mond rólad a hátad mögött vagy ritkább esetben a szemedbe; ne vedd magadra. Az ő gyengeségük, hogy az energiáikat arra használják, hogy másoknak ártsanak vele. Ahelyett, hogy komolyan veszed a sértegetéseket, inkább szánd őket, érzelmileg szegények.
7. Ne vegyél mindent komolyan, ne gondold túl a dolgokat
   Egy kicsit hasonlít az előző ponthoz, de annyiban különbözik, hogy most ezt inkább általánosságban az életre értem. Nagyon fontos, hogy a 3-as pont szerint küzdjünk és haladjunk, ne adjuk fel, de ezt sem kell túlzásba vinni. Ne hajszold agyon magad akár munkával vagy tanulással, ne vedd annyira komolyan, ha pl. kapsz egy rossz jegyet vagy az egész iskola szeme láttára egy hatalmasat hasaltál az aulában. Ezek mind csak pillanatok az életből, és ha mindig azon jár az agyad, hogy mit csináltál rosszul vagy mit kellene ahhoz csinálnod, hogy teljesen tökéletes legyen majd az életed, elfelejtesz a jelenben élni. A múltat nem tudod megváltoztatni, a jövőre sem tudsz teljesen felkészülni. Fogadd el!
8. Ne érdekeljen, hogy mások mit gondolnak rólad
   De most őszintén. Azért mert Pistike szerint csúnya vagy, vagy mert Marika szerint semmire nem fogod vinni az életben, ez változat bármin is? Nem. Ugyanaz az ember vagy, akit egy sokan szeretnek, képes egy csomó dologra, tehetséges, kedves, okos. Mindenki éli a saját életét és nem kell azért megváltozni vagy összeroppani, mert ez valakinek nem tetszik. Akik szeretnek, úgyis úgy fognak elfogadni, amilyen vagy.
9. Tanulni, vagy tudni valamit nem ciki
   Rengetegszer megtörtént velem, hogy órán tudtam valamilyen kérdésre a választ, de nem tettem fel a kezem, mert már így is strébernek voltam beskatulyázva és a többiek talán kérkedésnek gondolták volna, ha tudom a helyes választ. Most már rájöttem, hogy ez butaság, az előző ponthoz szervesen hozzátartozik.
10. Bocsáss meg az embereknek - ha nem teszed, egy idő után összeroppansz
    Egyik kedvenc tulajdonságom az emberiségben, hogy megbocsátók vagyunk. Gondolj bele, hogy ha egyszer sem bocsátottál volna meg életedben, mennyi harag és feszültség lenne benned elzárva. Természetesen vannak olyan tettek, amik után nem lehet elvárni a megbocsátást és csak el kell engedni a személyt az életünkből, de a kisebb nézeteltérések vagy félreértések miatt fölösleges magadat belülről marcangolni. Bocsáss meg és sokkal könnyebb lesz!
11. Tölts több időt a szeretteiddel
    Kicsit alap és elcsépelt mondat, de nagyon igaz. Sokszor, főleg elalvás előtt belegondolok, hogyha most meghalnék, elégedett lennék-e az utolsó napommal. És mindig arra jutok, hogy azon változtatnék, hogy kevesebbet pötyögjek a gépen vagy telefonon és inkább beszélgessek a szüleimmel vagy szervezzek programokat a barátaimmal. Ha szintet lépsz a kedvenc játékodban, annak nem sok jelentősége van az életedben. De ki tudja, mikor látod legközelebb a nagyszüleid vagy a barátaid. Mert bármikor megtörténhet bármi. Élvezd ki a társaságukat, amíg lehet!

Címkék: lista, személyes

Nagyon vicces, hogy mit csinálok. :D Nagyjából 4 hónapja írtam, hogy van kedvem írni a blogra, de nincs ötletem, mert konkrétan a bemutatkozó bejegyzés után elakadtam. Elég szánalmas, nem igaz?
És most megint itt van bennem a vágy, hogy leüljek az íróasztalomhoz, pötyögjek egy bejegyzést, keressek hozzá képeket, aztán posztoljam. Úgy szeretném csinálni, de több problémába is ütközök.
(De haladás, lecseréltem az oldalsávok neveit, most már "The sun will rise and will try again" olvasható)


Lusta vagyok. Durván. Mindig is szerettem magam szorgalmas embernek tudni, de az igazság az, hogy rohadtul nem vagyok az. Eddig a nyáron nem csináltam konkrétan semmit. Egy nagyon picit angoloztam, meg találkoztam párszor a barátaimmal, de velük sem annyiszor, amennyire ráérnék. Egész délelőtt értelmetlen YouTube-os videókat nézek, aztán mikor ránézek az órára, mindig elönt a bűntudat. Hogy már jézusom, 2 óra van és itt fekszek pizsamában az ágyban. Általában ekkor pattanok ki, hogy egyek valamit meg csinálok pár apró dolgot, hogy produktívnak érezzem magam, de késő délután megint visszaesek. De mindig megfogadom, hogy holnap minden más lesz. Holnap tényleg elkezdek élni. De ez sosem történik meg.
Félek. Még mindig. Félek attól, hogy valaki, akit ismerek rátalál a blogomra, ahol talán olyanokat tud meg rólam, amit épp azért írtam ide ki, hogy megszabaduljak tőle. De most komolyan. Mégis mekkora az esélye annak, hogy az iskolámból bárki is a blogspotot olvasgatja és rámtalál? Nagyjából a 0-val egyenlő.
Nincs motivációm. Az a baj a lustasággal, hogy motivátlanná tesz. Talán azért, mert az agyam nincs kitéve semmilyen stimulációnak, csak úgy létezik. És ezért kezdi elhagyni a képzelőerő. Ezt nagyon nem szeretném.

Úgyhogy mindezek miatt is szeretném magam ráerőltetni arra, hogy bejegyzéseket írjak. Szeretem csinálni, produktívvá és kreatívvá tesz. Ezáltal pedig talán be tud indulni a napom, ahelyett, hogy egész nap az ágyamon fekszek önsajnálatba és bűntudatba burkolózva. Mert ki kell törnöm a komfortzónámból, ha akarok valamit kezdeni az életemmel. És én akarok.

Címkék: személyes

Nem is azt mondanám, hogy szünetet tartottam. Inkább azt, hogy a blog meghalt. De úgy rendesen. 1 bejegyzés után? :D Jó hamar feladtam. Pedig régen imádtam csinálni. De akkor is az volt a problémám vele, mint most. Nincs ötletem. Na meg bátorságom.
Pedig nagyon szeretem a hangulatát. Hogy írok. Hogy szerkesztgetem a kinézetet. Hogy nekikészülök. De aztán amikor leülök a gépem elé és a billentyúk főle helyezem az ujjaimat, lehervad a mosoly az arcomról. Mégis mi a fenéről írhatnék? A személyes blog áll hozzám a legközelebb, másról nem is tudnék írni. Nem vagyok otthon a beauty témában, nem vagyok jó DIY-os, a rajongott sorozatokról, könyvekről pedig nem tudnék egyhuzamban folyamatosan írni... Viszont az életemről pedig nem merek. A bennem megbújó paranoia (már az előző blogomon is) az álnevek mellett a sztorikba is tett pár változást. Attól tartva, hogy valaki megtalálja a blogom és felismer. És elolvassa az igaz gondolataiat, az érzéseimet. Ezután pedig csak süllyednék egyre lejjebb és lejjebb a szégyenemben.



De most, év vége felé, mikor nincs jobb dolgom, eszembe jutott a blog. Hogy mennyire szeretek írni. És rájöttem, hogy milyen szánalmas is voltam vagyok. Nem mertem megosztani az életem azzal a (jó ha volt) 10 emberrel aki olvasta a személyes témájú blogomat. Mert féltem. Féltem a visszautasítástól, a támadástól, a gúnyolástól, amik olyan emberek szájából hangzottak el képzeletben a fejemben akik fel sem mentek a blogomra! Az meg már egy másik dolog, hogy nagy valószínűséggel le is szarnak.
Oké - sóhajtottam fel -, lezártam magamban a megfelelési kényszer témát hurrá! Van is kedvem írni. De miről? Az életem olyan unalmas, mintha egy késő nyári éjszakán a nagymamád mesélne neked a kötésmintákról. Körülbelül. Amik meg tényleg érdekesek, azok annyira személyesek, hogy nem vagyok biztos benne, hogy az internetre fel kellene raknom (még változtatásokkal is).

Ez vagyok én, a mindig döntésképtelen, mindent túlgondoló lusta lány. Mert hát időm is lett volna írni. de nem akartam.
Mégis mi törént ebben az elmúlt 6 hónapban? Semmi. És hogy mi fog történnni ezután?.... Ki tudja?

Címkék: személyes

Elképesztően fura újra megírni az első bejegyzésem. Igen, nem az az elcsépelt kezdő blogger vagyok, aki csak úgy nekilát egy bejegyzést írni, meglátva hogy mi sül ki belőle. Ezt már egyszer eljátszottam.
Elképesztően szerettem írni anno a bejegyzéseket, mit sem foglalkozva azzal hogy hányan olvasnak és milyen kritikát kapok, egyszerűen csak élveztem. Végül az akkori G-Portálos blogom több mint 1 évig húzta, csúcspontján kb. 50 napi követővel, ami nem hihetetlenül sok, de nekem az volt. Aztán beleszólt ebbe az idillbe a hőn szeretett iskolám a rengeteg tanulnivalóval és időhiány miatt bezártam.
Elég ironikus, hogy ezt az oldalam pedig éppen iskolakezdéskor nyitottam meg. Nem volt azonban mit tennem, annyira elkapott a késztetés, hogy újra blogoljak, hogy nem tudtam ellenállni. Így hát itt vagyok. :D


Ki?
Nos, becses nevem Raven. ejtsd: révön Mielőtt bárki is elgondolkozna: Nem, első honlapomon nem ezen a néven írtam a bejegyzéseket. De új blognál új név is dukál, így választottam ezt a hozzám nagyon közelálló nevet.
Egyébként most kezdtem bele tizedik osztályos tanulmányaimba az iskolában, ahol eddig kimondottan jó tanulónak számítok. Nőnemű egyed lenne szerény személyem, a külsőségekkel nem untatnék senkit, amúgy sem ez a lényeg. Furának gondolom felsorolni belső tulajdonságaimat, legjobban úgyis a bejegyzésekből ismerhettek meg.
Azért pár kulcsszóban: könyvmoly, hugrabugos meg griffendéles meg hollóhátas, álmodozó, természetimádó, angol nyelv fan, ambivertált.

Hol?
Az első kinézettel nagyon meg vagyok elégedve, köszönet a kódért Theának. Még sok mindenen fogok csiszolgatni, többek között egy "about" aloldalt is megírok, ahol kicsit részletesebben olvashattok rólam.
A blogcím egy Karinthy kötet címe, ami nagyon megfogott és kellően jellemzi, hogy ezen a weblapon mit lehet majd megtalálni: mindent ami én vagyok.
Ha a modulcímeket összeolvasod egy idézetet kapsz: "Who we are and who we need to be to survive are very different things." Ez az egyik kedvenc sorozatomból, a The 100-ból való, csakúgy mint a bejegyzés címe. És ha már itt tartunk a Raven név is egy sorozatbeli karakter - akit imádok. Rajta kívül még az egyik kedvenc könyvsorozatom, a Raven boys miatt is választottam ezt a nevet.

Mit?
Előre megmondani, hogy mik lesznek az oldalon, még nem tudom. Valószínűleg többségben lesznek a személyes, motiváló bejegyzések, de aztán ki tudja mi pattan még ki a fejemből.
A bejegyzések gyakoriságáról szintúgy nem tudok nyilatkozni, de megpróbálok minimum egyet hozni hetente.

Köszönöm szépen figyelmed és a bizalmad, legközelebb találkozunk. :)

Címkék: első, személyes